Lengéscsillapító a zötykölődés ellen

Lengéscsillapító

Ha megnézünk egy régi filmet, akkor jól láthatjuk, hogy az autók utasai bizony igencsak zötykölődnek, mivel semmi nem enyhíti számukra az út egyenetlenségéből fakadó rázkódást. Szerencsére, a mai gépjárművek már egyáltalán nem ilyenek, ami a lengéscsillapító fejlődésének köszönhető.

A biztonság szempontjából is nagyon fontos szerepe van, hiszen csökkenti a fékút távolságát, illetve megkönnyíti a kanyarodást. A lengéscsillapító igen összetett szerezet, ezért már a legkisebb hibája is nagy gondot okozhat.

Sajnos, sérülhet a stabilizátor és a rúdfej is. Ennek tükrében nem árt, ha évente legalább egyszer ellenőriztetjük a gépjárművünkben lévő lengéscsillapítót. A szakértők szerint háromféle forrása lehet a hibáknak. Egyrészt, a gondot okozhatja a nem megfelelő beszerelés és a kopás. Ritkán előfordulhatnak gyári hibák is.

A javításhoz szükséges, lengéscsillapítóhoz való alkatrészek megvásárolhatók az evoauto.hu weboldaláról. Rövid időn belül megérkeznek a kért címre. A debreceniek vannak előnyben, hiszen a vállalat telephelye itt található.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás