Subscribe RSS
Samsung okostelefonok minden szegmensben

Samsung telefonok széles választékban

Az utóbbi néhány évtizedben, az elektronikai iparnak köszönhetően, nagyon sok dolog érkezett meg az életünkbe. Soha ennyi kütyü nem vette körül az embert.

50 évvel ezelőtt a színes TV még csak terjedőben volt, mára pedig az egykori készülékeknél szebb képi megjelenítésre alkalmas Samsung okostelefonok is vannak a piacon. Az okosmobilok második érája 2007-ben kezdődött, amikor az Apple bemutatta első telefonálásra is alkalmas készülékét.

Innentől a régi gyártók igyekeztek tartani a lépést, hogy az új, fizikai billentyűzet nélkül megálmodott okostelefonok piacán is versenyben legyenek. A Samsung csak 2 évvel később mutatta be első modernkori telefonját, mára azonban a legnagyobb gyártók között tartják számon.

Minden szegmensben jelen van, így a Samsung okostelefonok között mind a pénztárcánk nyújtotta lehetőségek, mind a készülékkel szemben támasztott igények mentén megtalálhatjuk az új kedvencünket. Az alsó szegmensből választhatunk a gyerekeknek, nagyszülőknek, míg saját részre ott vannak a felsőkategóriás Samsung okostelefonok.

Print Friendly, PDF & Email
You can follow any responses to this entry through the RSS 2.0 feed. Both comments and pings are currently closed.