TÁMOP pályázatok 2013

Az Új Magyarország Fejlesztési Terv ágazati operatív programjai közül az egyik leginkább fontos a Társadalmi Megújulás Operatív Program, vagy ismertebb nevén TÁMOP. A célok közé tartozik az emberi erőforrásokkal kapcsolatos mindennemű fejlesztés, valamint a társadalmi diszkrimináció csökkentése, kiemelt figyelemmel a munkaerő-piaci viszonyokra.
A fiatalok és pályakezdők körében gyakran tapasztalt munkanélküliség csökkentését tűzte ki a program azon része céljául, mely a fiatalok vállalkozóvá válásához nyújt segítséget vissza nem térítendő támogatás formájában. Hasonlóképp a fiatalabb korosztály látja majd a jövőben előnyét a hazai és nemzetközi testvériskolai kapcsolatok javításának, mely szintén a TÁMOP pályázatok közé tartozik.
Az esélyegyenlőtlenség csökkentése nem csupán a munkaerőpiacon fontos, hanem már az oktatási szakaszban is. A TÁMOP pályázatok kiemelt projektek keretein belül foglalkoznak a témával, hasonlóképpen a migráns hátterű tanulók oktatásával is, hogy egyenértékű lehetőségekkel induljanak neki a jövőben a szakma-, és állásszerzés néha bizony igencsak rögös útjának. Különösen nehéz helyzetben vannak a roma fiatalok, s esetükben szintén az esélyegyenlőség és a társadalmi elfogadás a célja a TÁMOP pályázatok közül azoknak, melyek a foglalkoztatást és az oktatás terén való előrelépést tűzi zászlajára.
A külföldön már nagy sikerrel, és egyre szélesebb körben elterjedt energiatakarékos épületkialakítás hazánkban is mind népszerűbb, ehhez is segítséget nyújtanak a TÁMOP pályázatok. A mikro-, és középvállalkozások jogszabályban meghatározott köre kaphat támogatást épületenergetikai fejlesztésekre, valamint a közvilágítás energiatakarékos kialakítására. A benyújtási határidők figyelemmel követése minden esetben fontos, ezekről egyetlen érdeklődő se feledkezzen meg!

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás