Az utcai világítás sok helyen elavult

Modern utcai LED lámpa

Senki sem szeret esténként a sötét utcán sétálni, pedig erre gyakran kényszerül az ember. Az elavult utcai világítás modernizálást igényel. Sűrűn előfordul, hogy egyszerre, egymás után 4-5 oszlopon kialszik a fény. Ez rendkívül balesetveszélyes mind a járókelőkre, mind a gépkocsivezetőkre nézve. Hogyha vészhelyzet áll fent és bekövetkezik egy csőtörés, akkor a vízvezeték szerelőknek és az útjavítóknak készen kell állniuk éjszaka is, hogy elvégezhessék a szükséges munkálatokat. Azonban ez szinte lehetetlenné válik, ha pont abban a zónában nincs megfelelő utcai világítás. Tehát olyan megoldásra van szükség, amely nem igényel állandó karbantartást.

A hagyományos utcai izzók kora lejárt. Rengeteget fogyasztanak és nem annyira hatékonyak, mint a LED utcai világítás. A városok közigazgatása nem egy egyszerű feladat, hatalmas költségeket emészt fel nap mint nap, mert folyamatosan fejleszteni és javítani kell az infrastruktúrát, hogy adottak legyenek az élhető körülmények. Ehhez hozzá tartozik, hogy éjszaka is biztonságosan lehessen közlekedni. A költséghatékony megoldások közé lehet sorolni a LED technológiát, amelyet számos fejlődő ország nagyvárosaiban előszeretettel alkalmaznak.

Ez a technológia mindenhová belopta magát, a szórakoztató elektronikától elkezdve, egészen a hatalmas raktárépületekig. A csarnok lámpa megteremti a biztonságos fényviszonyokat, hogy az adott épületen belül hatékonyan lehessen dolgozni. Félhomályban őrültség lenne munkagépeket vezetni, olyan helyen ahol akár több száz ember lehet egyszerre. A csarnok lámpa megújult változatai szintén ledes technológiával működnek, amiknél ebben az esetben is csak előnyöket lehet felsorolni.

Ezeknek a hatalmas területtel rendelkező termeknek a bevilágítása nem kis feladat. Itt már nem koncentrált fényforrást kell alkalmazni, hanem olyat, amely minden irányban egyenletesen teríti szét a fényt. A csarnok lámpa pontos kialakításának köszönhetően képes hatalmas felületeket egyszerre megvilágítani. Hogyha ezekből egyszerre több kerül felhasználásra, akkor kifogástalan fényviszonyokat teremthetünk.

A weboldal használatának folytatásával Ön elfogadja a cookie-k használatát További információk

A cookie beállítások ezen a weboldalon "cookie-k engedélyezve" beállításon vannak, hogy a lehető legjobb böngészési élményt nyújthassuk Önnek. Ha Ön folytatja ennek a weboldalnak a használatát anélkül, hogy megváltoztatná a cookie beállításokat, vagy az alábbi "Elfogadom" gombra kattint, akkor Ön hozzájárul a fentiekhez.

Bezárás